Vasárnap a BL hatodik fordulójában, csapatunk történetének 180. BL (korábban BEK) mérkőzésén fog szerepelni. Soros ellenfelünk a másfél hete idegenben legyőzött német Füchse Berlin együttese lesz.
A Rókákról a szakértő veszprémi kézilabda rajongók szinte mindent tudnak már, így megpróbáltunk néhány olyan adalékot összegyűjteni, ami újdonságként szolgálhat.
A veszprémi férfi kézilabdázók eddig 3 alkalommal találkoztak a nemzetközi kupaporondon berlini csapattal. A régmúlt nem túl kellemes, a közelmúlt nagyon is kellemes emlékeket tartogat. Az 1984/85-ös KEK sorozat első fordulójában a Dinamo Berlin kettős győzelemmel búcsúztatta csapatunkat, hazai pályán 21:20-ra nyert, míg Veszprémben ötgólos, 18:23 arűnyú győzelmet aratott. A közelmúlt öröme még mindenkiben élénken él, hiszen múlt héten idegenben vertük aktuális berlini ellenfelünket - a Füchse Berlint, 29:24-re.
A Rókák 2005-ig a Reinickendorfer Füchse sportegyesület tagjai voltak. Reinickendorf kerületének sportegyesülete gazdag múltra tekint vissza, 1891-ben alapították.
2005-ben a kézilabdázók új brandet kezdtek építeni, ekkor lett a csapat neve Füchse Berlin. A cél az volt, hogy a Hertha Berlin focicsapata, az Eisbären Berlin jégkorongcsapata és az Alba Berlin kosárlabda csapata mellett kézilabdában is egy élvonalba tartozó gárdája legyen Németország fővárosának.
A cél érdekében szisztematikus építkezésbe kezdtek. 2007-ben megnyerték a Bundesliga másodosztályát és feljutottak az élvonalba, melynek azóta megszakítás nélkül tagjai. Évről-évre léptek előre a ranglétrán, idén érkeztek el a következő mérföldkőhöz: a Bundesligában tavaly megszerzett bronzérmüknek köszönhetően első alkalommal vesznek részt a nemzetközi kupák elitsorozatában, a Bajnokok Ligájában.
Hazai mérkőzéseiket a Max-Schmeling-Halleban rendezik, mely az esemény típusától függően 8800-10 000 néző befogadására alkalmas. Itt játszották a 2007-es férfi kézilabda világbajnokság nyitómérkőzését is. A névadó Max Schmeling legendás nehézsúlyú ökölvívó volt, aki 1930 és 1932 között birtokolta a profi világbajnoki címet és beválasztották minden idők 100 legjobb ökölvívója közé.
A csapat színe zöld-piros, ám mérkőzéseik nagy részét lila-sárgában játssza.
Vasárnap tehát első alkalommal nyerhetnek hazai pályán veszprémi kézisek berlini csapat ellen, harcra fel, hajrá Veszprém!
Az archív lépek Donát Tamás: Érmek és árnyak című könyvéből származnak