26
  28
  3
  2
  4
  2
  6
  4
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
2009. Okt. 14. Szerda, 21:45

10 góllal győzött a Veszprém a kézi BL-ben

Császár Gábor csapatában hiába játszott harcosan a magyar irányító, a Veszprém erősebb csapat, a szünetre eldöntötte a mérkőzést, második BL-meccsét győzelemmel tudta le a magyar bajnok.
 
Ugyanolyan rosszul kezdett a Chambéry otthonában is az MKB Veszprém, mint az első BL-fordulóban, Karlsruhéban. A Löwen 7-2-re, a Chambéry 6-3-ra vezetett a 10. percben, de a németországi meccsel ellentétben Franciaországban elég volt egyszer rátalálnia a ritmusra a magyar bajnoknak.
 
Ebben segített, hogy a Dejan Perics ezúttal hozta magát, a csapatkapitány még a csapat rossz periódusaiban is jól védett, amikor pedig összeállt előtte a fal, már a megszokott hatékonyságú MKB-védelem dolgozott a pályán. Az első 12 percben hét gólt szerző franciák a szünetig már csak háromszor tudtak betalálni a magyar kapuba.
 ChamberyCsapatkep.jpg
Támadásban Nikola Eklemovics és Marko Vujin mellett a szélsők játszottak gólerősen, így már az első félidőben látszott, hogy komoly tudásbeli különbség van a két csapat között. A szünet után sem lassított az MKB, a második játékrész elején már megvolt a 10 gólos vezetés, ekkor lerohanásokból is szép gólokat lőttek a veszprémiek.
 
A franciákban még volt egy feltámadás, 10 perccel a vége előtt feljöttek hat gólra, de a veszprémiek győzelmét komolyan nem tudták fenyegetni. A magyar bajnokcsapatban minden pályára lépő támadójátékos lőtt gólt, mindenki hozzátette a részét a magabiztos, végül kiütéses győzelemhez.
 
A Veszprémben nem villogtak az új szerzemények, Mirsad Terzics most is sok hibával, de már jól védekezve játszott, a Löwen-meccs hőse, Renato Sulic azonban két hibával kezdett, és végül gól nélkül zárt.
 
Az MKB otthonában nagyon megverte a csoport 3. legerősebbjének tartott francia csapatot, de a csoport kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a németek hazai pályán nem bírtak a Veszprém következő ellenfelével, a lengyel Kielcével.
 
Chambery Savoie HB - MKB Veszprém KC 19:29 (10:16) 
Chambery, 3200 néző. Vezette: Johansson, Kliko (svédek)
 
Chambery Savoie HB: DUMOULIN - Pellett 1, Barachet 2, Roine 1, Gille, Ndiaye, Busselier 1. Csere: Robin (kapus), Császár 1, JOLI 6 (4), Nocar 2, Botti 1, Detrez 3, Paty 1 (1). Edző: Philippe Gardent.
 
MKB Veszprém KC: PERIC - IVÁNCSIK T. 3, VUJIN 6 (2), Eklemovic 3, Sulic, Terzic 2, IVÁNCSIK G. 4. Csere: Fazekas (kapus), LUSNYIKOV, LAPCEVIC, Vilovski 2, PEREZ 4, Sesum 2, Gulyás 2, Korazija 1, Mirkovic. Edző: Mocsai Lajos.
 
Hétméteresek: 5/5, ill 2/2
Kiállítások: 10, illetve 10 perc
 
Forrás: www.index.hu
További hírek
További hírek
Következő mérkőzés

Utolsó mérkőzés
K&H Liga
Balatonfüredi KSE
Telekom Veszprém
Már. 25. Péntek, 18:00
NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. |ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | WOSS KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
LINKEK
Elfelejtette jelszavát?